A kommunikációs funkciókat fizikai, adatkapcsolati, hálózati, szállítási, viszony-, megjelenítési és alkalmazási rétegekre bontja. A szabványosító szervek, a tervezők és az üzemeltetők a modellt a felelősségek rendszerezésére és annak megvitatására használják, hogy a protokollok és kontrollok hol hatnak.
A formális modellben minden réteg szolgáltatásokat nyújt a felette lévő rétegnek, és az alatta lévő szolgáltatásait használja. A gyakorlati hálózatokban a leképezés nem mindig pontos: egy protokoll több réteghez társított funkciót is átfoghat, és a széles körben telepített TCP/IP-család nem egy az egyben reprodukálja a hétrétegű szerkezetet.
Legfontosabb pontok
1–2. rétegFizikai átvitel és adatkapcsolati funkciók, mint a keretezés, a közeg-hozzáférés és a helyi kapcsolaton történő kommunikáció.
3–4. rétegHálózatréteg-címzés és -továbbítás, majd végpontok közötti szállítási funkciók az alkalmazási végpontok között.
5–7. rétegViszonykoordináció, az információ reprezentációja és az alkalmazások által használt szolgáltatások, a referenciamodell szerint.
Üzemeltetési használatA függőségek és a hibakeresési bizonyítékok helyének meghatározása, majd a tényleges protokoll, interfész és bizalmi határ megnevezése ahelyett, hogy csak a rétegszámra támaszkodnának.
Fontos korlátAz OSI-modell nem implementációs specifikáció és nem biztonsági architektúra. Egy kontroll „7. rétegűként" való leírása például nem bizonyítja, hogy az minden alkalmazást, titkosított adatcserét vagy üzleti műveletet ért.